Biztosan felmerült már mindenkiben az a kérdés, hogy honnan származik. Kik a felmenői, honnan örökölte, mondjuk a kétszínű szemét vagy épp a fantasztikus zenei hallását?
Milyen felekezetben, etnikumba tartoztak az ősei. A dédszülőkig visszamenőleg a családtagjaink, szüleink, nagyszüleink is adhatnak felvilágosítást, de távolabbi, ük-ük-ük szülők esetében már nem is egyszerű a dolog, hiszen akik mesélhetnének róluk, általában már nem élnek.
Persze az ember kíváncsi, hogy honnan is származik.
Erre a kérdésre a családfakutatás adhatja meg a választ.
Manapság már számod módszer van arra, hogy utána járhassunk, kik voltak a felmenőink, és persze a kapott információk alapján a családfánkat is elkészíthetjük. De haladjunk, szépen sorjában. Először is, tisztázzuk, miért is jó nekünk, ha belefogunk a családfakutatásba, és milyen lehetőségeink vannak erre. Természetesen a családfakészítéshez is adunk ötleteket, sőt, nagyon jó, és egyszerűen kezelhető programokat is ajánlunk, melyek segítségével elkészíthetjük a saját családfánkat.
Miért érdemes belefogni a családfakutatásba?
A családtörténeti kutatás, más néven genealógia, egy nagyon szerteágazó tudomány. Ennek egy kis szelete, úgymond ága a családfakutatás, mely lényegében a rokoni szálak feltérképezését jelenti. A családfánkat sok okból kutathatjuk. Egyrészt dolgozhat bennünk a kíváncsiság, és szeretnénk kideríteni, hogy rendelkezünk-e nemesi felmenőkkel, esetleg híres történelmi személyek leszármazottai vagyunk-e. De ezen túl is számos ok miatt kutakodhatunk a múltban, hogy megtudhassuk kitől is származunk.
A családfakutatás segítségével megállapíthatjuk két ember rokonsági fokát, nemzetiségi-vallási hovatartozás igazoláshoz is használhatjuk, de egy öröklődési vagy vagyonjogi perben is hasznos lehet, hiszen így megtalálható a jogos örökös.
A családfakutatás történelmi kutatások során is érdekes lehet, például birtok vagy helytörténeti vonatkozásban, de genetikai szempontból is érdekes lehet. Természetesen a családfakutatás során nemcsak az derülhet ki, hogyan hívták az őseinket, hanem számos más érdekes adat is a felszínre kerülhet, hol éltek, milyen felekezethez tartoztak stb.
Hogyan fogjunk hozzá?
Ha kedvet kaptunk a családfánk feltérképezéséhez, jó, ha tudjunk, hogy a dolog koránt sem olyan izgalmas és könnyű, mint ahogyan első látásra tűnik. Az első lépés mindenképp a családtagjaink, rokonaik kikérdezése legyen, mert így sok időt és fáradtságot spórolhatunk meg magunknak. Ha összegyűjtöttük a családtagok nevet, esetleg születési helyét, idejét, jöhet a családfakutatás fáradságosabb része, mégpedig a könyvtárak és levéltárak látogatása, illetve az adatbázisokban történő böngészés. Az online családfakutatás ugyan még nem igazán létezik, de akadnak olyan adatbázisok, melyek szintén a segítségünkre lehetnek.
Az anyakönyvek, levéltárak, kivándorlási jegyzőkönyvek, birtoklevelek és az adózásból visszamaradt iratok bőségesen tartogathatnak számunkra hasznos információkat, viszont ezek átnyálazása nagyon sok időt vehet igénybe, mire megtaláljuk, amit keresünk. Természetesen, aki nem riad vissza ettől, bátran vágjon bele, hiszen számos érdekes dologra bukkanhat a család múltjával kapcsolatban. Persze nemcsak ez a módszer létezik, vannak már modern lehetőségek is a családfakutatásra.
A DNS alapú családfakutatás nemcsak a sci-fi történetekbe létezik, manapság már erre is van lehetőség.
Hol nézhetünk utána az egyes adatoknak?
A DNS alapú családfakutatás még nem öltött akkora méreteket, hogy a hagyományos kutatást teljesen háttérbe szorítsa. Ha belevágtunk a családfakutatásba, és már minden információ a birtokunkban van, amit a családtagoktól be tudtunk gyűjteni, akkor indulhatunk, de hova is?
Ha nemesi származást keresünk a felmenőinkkel kapcsolatban, akkor a megyei vagy országos levéltárban érdemes kezdeni a kutatást, itt ugyanis megtalálhatjuk azokat a történelmi dokumentumokat, például a Mária Terézia korából származó nemességigazolási iratokat és megyei nemesi iratokat, melyek információt adhatnak nekünk a birtokadományozásokról és rangemelésekről.
A levéltárakban régi anyakönyveket is találhatunk, melyek a jobbágyi és polgári származás felgöngyölítésében lesznek segítségünkre. A felekezeti, más néven egyházi anyakönyvek átnézése is megoldás, ugyanakkor ezek kevésbé pontosak. Ennek számos oka van, egyrészt a kor viszonyai nem tették lehetővé, hogy mindenkit feljegyezzenek, aki az adott egyházmegyében született, másrészt a rövidítések, és a kézírás is elkopott, olvashatatlanná vált az idők során. A kivándorlási adatokat is érdemes megvizsgálni, hiszen hazánkban is többször volt kivándorlási hullám.
Legjobb online programok családfa készítéséhez
Ha sikerült kellő mértékben felgöngyölíteni a családunk történetét, akkor érdemes az adatokat egy családfában összegyűjteni. A családfakészítésnek természetesen akkor is nekiállhatunk, ha a nem kutattunk fel minden családtagot. A családfakutatás nem egyszerű folyamat, de áttekinthetően egy összetett családfát ábrázolni sem könnyű feladat. Szerencsére már nem kell beérnünk a kézzel készített családfával, ahol vonalzóval húzkodjuk a vonalakat, és próbáljuk különböző színekkel átláthatóvá tenni.
Számos számítógépre letölthető családfakészítő program létezik, melyekkel nemcsak könnyűvé válik a családfakészítés, de izgalmas elfoglaltsággá is.
Létezik fizetős és ingyenes program, és számos olyan is van már, amely magyar nyelven is elérhető. Jöjjön a három legjobb családfakészítő program, melyekkel könnyen és egyszerűen készíthetjük el a saját családfánkat, sőt, még akár a kutatómunkát is megkönnyítheti számunkra.
Gramps: ingyenes családfa készítő program, mely magyar is
A Gramps egy nagyon sokoldalú és praktikus családfakészítő program, mely nemcsak ingyenes, de magyar menürendszerrel is bír, ráadásul Windowsra, macOS-re és Linuxra is letölthető. Rengeteg a funkció, és maga a program is meglehetősen összetett, ugyanakkor viszonylag rövid idő alatt ki lehet rajta igazodni. A családtagjaink adatai is könnyen felvihetőek a rendszerbe. Nemcsak a neveket és születési adatokat vihetjük fel, hanem fontosabb dátumokat, helyszíneket, fordulópontokat, családi kötelékeket, fotókat, kutatási anyagokat, linkeket, lényegében mindent, amit a családfakutatás során találunk.
Az így összegyűjtött adatokat számos módon rendezhetjük és megjeleníthetjük, megjeleníthetjük térképen, listában, és különféle diagramokon is. Ha mindennel megvagyunk, akkor akár még e-book-ot is készíthetünk a családfából, melyben képeket, leírásokat is megjeleníthetünk. Amire a programmal kapcsolatban figyelni kell, hogy a magyar nyelvet már a telepítéskor be kell állítanunk, ugyanis ha már letöltöttük a programot, nem lesz lehetőségünk megváltoztatni az alapbeállítást.
MyHeritage: előfizetéssel vagy anélkül
A MyHaritage egy modernebb, és könnyebben megszokható felület, mint a Gramos, szintén elérhető magyarul, és Windowsra, macOS-re is letölthető. Alapvetően ingyenes, bár regisztrálni kell a használatához, és mindössze 250 főig tudunk családfát generálni. Ez alapvetően nem kevés, de ha több főt szeretnénk a programban megjeleníteni, akkor érdemes előfizetésben gondolkodni.
Ez a program is segítségünkre lehet a kutatásban is, emellett rengeteg intelligens megoldást is nyújt nekünk kapcsolatok felépítéséhez. Elhelyezhetjük a családtagokat térképen, importálhatjuk a GEDCOM adatokat, de akár privát családi honlapot is csinálhatunk. Az előfizetés a meglévő lehetőséget tovább bővíti, mind a családfakészítés, mind a kutatás terén.
MacFamily Tree 9: a legmodernebb eszköz családfa ábrázolására
A MacFamily Tree 9 a legmodernebb és legjobb családfakészítő, ami a piacon létezik. Érdemes azonban tisztázni, hogy két hátránya lehet, ami visszatarthat minket a használatától. Az egyik, hogy nem ingyenes, az ára úgy 60 $ körül mozog. Ugyanakkor, ha komolyan gondoljunk a családfakutatást, minden olyat tartalmaz, amire csak szükségünk lehet. A másik hátárnya, hogy csak macOS-en fut, ahogyan ezt a neve is mutatja, illetve a mobil verzióját csak iPhone-on és iPaden használhatjuk. Ezeken azonban könnyen felül tudunk kerekedni, ha megvizsgáljuk, mit is nyújt nekünk ez a program.
A MacFamily Tree 9 nagyon felhasználóbarát, számos lehetőséget nyújt nekünk a családfa ábrázolásra, akár 3D-es modellt is készíthetünk a segítségével. Emellett tartalmaz FamilySearch és WebSearch funkciót is, melynek segítségével a családfakutatás is leegyszerűsödik. A publikálásra is lesz lehetőség a program segítségével, akár online, akár nyomtatott formában gondolkodunk. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy megéri az árát, érdemes az ingyenes demo verziót kipróbálni, ahol látni fogjuk, hogy mit is kapunk majd a pénzünkért.