Nők napja, anyák napja, Valentin nap… Ezekben a napokban az a közös, hogy leginkább a hölgyekről szólnak, a férfiaknak pedig az a dolguk, hogy boldoggá tegyék őket és gondoskodjanak az ajándékokról. De mi van a férfiakkal? Nekik nem jár a saját nap?
Van ilyen, hogy nemzetközi férfinap?
A rengeteg egyenjogú felszólalás után bátran kijelenthetjük, hogy igen, van nemzetközi férfinap. Természetesen ez is Amerikából indult, ahol 1999-ben tartották meg először az ENSZ támogatásával. A próbanap annyira jól sikerült, hogy a férfiak az egész világon egyetértettek a kezdeményezéssel, úgyhogy Európában, Afrikában és Ázsiában is elismerték.
Ha még nem hallottunk róla, akkor véssük be a naptárba a november 19-ét, ugyanis ekkor fogjuk megünnepelni a nemzetközi férfinapot, ami új esélyt ad a nemek közti egyenlőségre. Hiszen, ha őszinték akarunk lenni, akkor mostanában minden a hölgyek felé irányul, a férfiakról kezdünk megfeledkezni.
Magyarországon két férfinap is van
Magyarországon először 2009-ben tartották meg hivatalosan a férfinapot, amihez rendezvényeket, verseket és vicces köszöntőket is készítenek. A bulik után jöhetnek a férfias programok, azonban Magyarország nem érte be egyetlen nappal.
Tény és való, hogy mi is átvettük a november 19-ét, ahogy az országok nagy része.
De még az ENSZ támogatása sem tudta megállítani, hogy ne találjunk még egyet! És mivel senki sem akart választani a két lehetséges dátum közül, így úgy döntöttek, hogy mind a kettőt megtartják.
Jogosan merül fel a kérdés, hogy melyik lett a másik nyertes dátum.
Mikor van a férfinap?
Érdekes, hogy a 19-es számot meghagytuk, csak a hónapot változtattuk meg, miközben sikerült egy kis poént is belecsempészni, ugyanis a választás májusra esett.
Május 19-e Ivó névnapja, ami alkalmat ad arra, hogy a férfiak egy kis ivászattal ünnepeljék meg saját magukat.
Innentől kezdve hazánkban mind a két dátum érvénybe lépett, úgyhogy a férfiak félévente kikérhetik maguknak az ajándékozást.
Az egyetlen rossz hír, hogy a férfinap nem lett munkaszüneti nap.
Miért alakult ki a nemzetközi férfinap?
A nők után a férfiak is megérdemlik, hogy megemlékezzünk róluk. A nemzetközi férfinap hivatalos weboldala szerint a nap célja a nemek közötti egyensúly elérése és a pozitív férfiszerep kiemelése. Mindenki megkapja az esélyt, hogy elismerje a másikat, és ezt valamilyen módon jutalmazza is. Ha belegondolunk, akkor a legtöbb férfi nemcsak a munkahelyén dolgozik, hanem otthon is besegít a háztartásban és a gyerekek nevelésében. Kár lenne azt mondani, hogy ők nem csinálnak semmit, viszont az új nézetek szerint csak a hölgyeket illeti meg az ünneplés.
Ma a férfiakat rengeteg probléma érinti, nemcsak a családon, hanem a közösségen belül is.
Ha őszinték vagyunk magunkkal, akkor a férfiakat több veszély is fenyegeti az életben.
- Először is a rájuk váró élettartam általában rövidebb, mint a nők körében.
- A férfiakat és az apukákat is gyakran ábrázolják negatívan, és nagyon keveset beszélnek arról, amikor a családon belüli erőszak őket érinti.
- Más országokban rájuk is vonatkozik a kényszerházasság, ugyanakkor sokszor rabszolgaság vár rájuk.
- Ehhez kell hozzáadni, hogy a férfiak körében magasabb az öngyilkossági arány, ami éppen az ilyen kimondatlan igazságokból származik.
A magyar férfinap és a nemzetközi férfinap is fontos témát feszeget. A társadalmi problémák mindkét nemet érintik, úgyhogy legalább ezeken a napokon érdemes megállnunk egy pillanatra és beszélni róla. Ha pedig valami kedves ajándékkal fejezzük ki az értékelésünket, akkor mindenki nyer.
Milyen ajándékot vegyünk férfinapon?
Most, hogy ismerjük a férfinap fontosságát, csak egy kérdés maradt: milyen ajándékot válasszunk? Bizonyára mindenki egyetért azzal, hogy a hölgyeknek bármikor adhatunk egy csokor virágot vagy egy finom bonbont, esetleg egy cuki üdvözlőlapot. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az urak nem szokták ennyire szeretni se a virágokat, se a csokit, úgyhogy valami mást kell kitalálnunk. akkor a többlet után 40%-os
Tárgy helyett élményt
Az egyik működő ötlet az élmény ajándékozása. A tárgyak sokszor a szekrény tetején végzik, úgyhogy sokkal jobban járunk egy igazi élménnyel. Ehhez persze ismerni kell a másikat, de ha tudjuk, hogy mit szeret, akkor könnyen kiválaszthatjuk az élményt. Nézzünk pár ötletet!
Karting.
Ma már nemcsak a fővárosban lehet a volán mögé ülni, és az ára is megfizethető. A férfiak általában szeretnek vezetni és száguldozni, úgyhogy a pályán kiélhetik a sebesség örömét. A bátrabb hölgyek beszállhatnak a ringbe, vagy akár barátokat is lehet toborozni. A jókedv garantált, főleg, ha utána megiszunk valamit közösen.
Szabadulószoba.
Ha voltunk, azért, ha nem voltunk, akkor azért javasolt. A szabadulószoba általában egy óráig tart, de a különböző tematikai berendezések maradandó élményt nyújtanak. Választhatunk olyat, ahol kipróbálhatjuk az eszességünket, de olyat is, ahol nem maradunk sikoltozás nélkül. Ez a program szintén barátokkal együtt ajánlott, de a hölgyek is élvezni szokták, tehát nyugodtan mehetünk együtt.
SPA.
Bizonyára nincsen olyan férfi, aki ne menne szívesen a szerelmével egy meleg vizes fürdőbe. Nem kell egész hétvégében gondolkodni, egy szombat vagy vasárnap is megteszi. A fürdő előnye, hogy senki nem lesz a telefonjával, így tényleg értékes időt fogunk együtt tölteni. A melegvíz ellazítja az embert, úgyhogy pihenésként is fel lehet fogni, miközben a fürdő területén általában jókat tudunk enni. Külön előny, hogy télen és nyáron is látogatható.
Kirándulás.
A férfinap arról is szólhat, hogy elmegyünk kirándulni. Ha a mi ajándékozottunk is szereti a kastélyokat és várakat, akkor üljünk be az autóba, és fedezzünk fel egyet. A túrák tökéletes alkalmat teremtenek a beszélgetéshez, és nem kell csoportban mennünk, hanem kihasználhatjuk a közös pillanatokat. Ha pedig a hegyen nincs térerőnk, akkor még izgalmasabbá válik a hazamenetel.
Hasznos apróságok.
Az élmények mellett néha választhatjuk a kézzel fogható tárgyakat is. Ilyen lehet egy finom vacsora vagy egy vicces söröskorsó, ami mindig ránk fogja emlékeztetni. Érdemes kerülni az olyan apróságokat, mint a kulcstartók, mivel nem szokták használni.
A magyar férfinap és a nemzetközi férfinap is olyan eseménynek számít, amire érdemes figyelnünk. Mutassuk meg, hogy az urak is megérdemlik az ünneplést!